Bizonyára mindenki úgy van vele, hogy ha kikívánkozik belőle valami, akkor azt jobb most rögtön leírni, mintsem hogy a feledés homályába merüljön:)

Így vagyok ezzel most én is, noha reggel 9:18 van, és 11:20-ra már a fősulin kellene ülnöm, és hallgatni valami rém unalmas matematikai modellezős órát, ami hogy enyhén fogalmazzak: az érdeklődésemnek meglehetősen a peremterületén helyezkedik el.

Ígyhát csinálok inkább valami érdekesebbet, mint a passzív (upsz, itt az ilyen blogok olvasója még a végén rosszra gondol:)) fészkelődés egy előadóban.

Az egész sztori nagyjából 1 éve talán, hogy megtörtént velem. Akkoriban eléggé rossz passzban voltam, alig pár hónapja lett vége egy több mint fél évig tartó párkapcsolatomnak. Én az a tipus vagyok, aki egyszerűen nem képes mondjuk évekig egyedül lenni csak azért, mert olyan magasra rakja a mércét másoknak, hogy azt senki sem tudja megugrani, és inkább egyedül, és magányosan éldegél. Ígyhát akkoriban volt a szokásos meleg ismerkedős recept, miszerint:

-végy legalább 2 ismerkedős oldalt. (ált. ez a Romeot és a randi.gay.hu-t szokta jelenteni, esetleg a Pointot)

-tégy be háttérképnek egy kifejezetten férias Adoniszt.

-rakj ki magadról meglehetősen csábító fényképeket. (persze nálam ez a jóizlés határain belől....)

-ha netán még írsz is a profilodba valami szöveget, és netán még értelmes is, az sem baj, a látogatók nagyjából 2-3%-a talán el is olvassa.

-ne várd, hogy rád írjanak, ha te nem írsz, a kutya sem fog rád....

 És mehet is az ismerkedés. Nah szal ennek a kellős közepében voltam. Felvettem vagy 4-5 fazont is. Próbáltam velük msn-en megismerkedni, legalább valamit leszűrni 2 mondatból, hogy vajon megérnek-e egy talit. Mondanom sem kell túl sok jelentkező erre nem volt. Abban az időben kicsit sok csalódás is ért, szal eleve negatív értelemben elfogult is voltam kissé mindenkivel szemben.

Talán 1-2 alkalommal beszélgethettem egy sráccal msn-en, mikor emlékszem egy pénteki nap alterbe ment bulizni, és valami úton módon bekapcsolta előtte a webcamját, hogy megmutassa mit vesz fel a bulira. Magas, vékony testalkat, mosolygós kisfiús pofi.....kb ennyi látszott így camon keresztül a dologból. Aztán mivel lassan ment már a buliba, megbeszéltük, hogy valamelyik nap folytassuk a beszélgetést élőben. Így is lett. Kora délután találkoztunk a Moszkva téren. Ott támaszkodott a korlátnál az óra alatt, rövidre nyírt fekete haj, fekete napszemüveg, ami miatt kicsit nehéz volt megismerni, még úgy is hogy láttam camon. Fura mód észrevettem, általában teljesen véletlenül, de vonzzom a kékszemű pasikat, hát ő is az volt. Mikor levette a napszemüvegét, kicsit el is vesztem a szemeiben:). Találkoztunk, bemutatkozás, blabla.....el is indultunk tehát a vár irányába sétálni. Kicsit hallgatag volt, félénk, visszahúzódó. Mesélte, hogy még csak úgymond nemrég kezdte a szakmát, én meg az ő visszafogottságát betudtam ennek. Sétáltunk, mely rend szerint azzal telt, hogy én beszéltem, aztán mikor meguntam a hangom és kiváncsi voltam rá is, akkor kérdeztem valamit, ő meg amolyan rövidke félmondatokban válaszolt.

Már beszélgettünk egy ideje, mikor kicsit kezdett feloldódni, látszott rajta hogy kevésbé van meglepődbe a kezdeti ismeretlenségtől, és kezdett ő is belemelegedni a beszélgetésbe. Persze az ilyenkor szokásos sablontémák is előkerültek (suli, hol laksz, kivel, exek, mióta, meddíg.....), és csak folydogált minden a maga megszokott kerékvágásában. Semmi extra nem volt, kedves volt, értelmes, de nagyjából ennyi.

Aztán magam sem tudom hogy alakult, de már lassan a fél napot átbeszélgettük, és nekem kezdett a srác egyre inkább bejönni. Amolyan külső megfog belső megtart alapon az első kritérium kezdett teljesülni, és vártam természetesen a folytatást. Mivel ő meg félénk volt még kissé, így nem nagyon tudtam leolvasni róla, hogy ő mégis hogy van nálam ezzel a dologgal. Ígyhát, gondoltam úgysincsen mit vesztenem, leültünk a vár oldalában, az én egyik kis kedvenc helyemre az orgonák közé, és rövid vacillálás után gondoltam egy merészet és megcsókoltam. Semmi konkrét célzata nem volt a dolognak, csak kiváncsi voltam a reakciójára. Ő meg hirtelen valszeg nem nagyon tudta hogy mit is akarna, ígyhát jobb híján visszacsókolt:) Így ment ez egy darabig, majd elindultunk tovább a vár környékén. Találtunk egy kis csendes helyet, és ott nyugiban elvoltunk. Értelemszerűen a csók elég sokminden gátlásától megszabadította, és így már ő is nyíltabban beszélt magáról, az egész melegséghez fűzödö viszonyáról.

Furcsa volt, vívódott ezzel a dologgal valószínleg, én meg azon voltam kicsit elgondolkodba, hogy egy igen hosszú hetero kapcsolat után mi visz rá egy pasit, hogy a saját neme felé orientálódjon. Merthát a már megírt 1-2 hetes általános iskolai "öngyógyító" lányos próbálkozásom volt nekem az egyetlen efféle kaland, szal nem volt ebben tapasztalatom hogy mégis komolyabban milyen lehet a dolog.

Lényeg a lényeg, beszélgettünk, egyre inkább kezdett megnyílni, és mesélni a maga kis vívódásairól, meg hogy lényegében keresi önmagát. Úgy emlékszem, valószínűleg biszexnek mondhatta magát akkkoriban, gondolom a nem épp építő jellegű kevésbé toleráns magyar környezet miatt is, meg természetesen azért, mert még nem vívta meg a maga kis harcát a dologgal, ami nekem sem ment könnyen, sőt majdnem 10 évembe került (lásd előző irományok). Én ennek annyira nagy jelentőséget nem tulajdonítottam, pedig mint utólag kiderült kellett volna. Persze ezzel párhuzamosan meg kellemesen éreztük magunkat egymás közelebbi társaságában, mely természetesen kimerült az ölelkezésben, meg néhány eleresztett pusziban.

Viszont a meleg pasi is pasiból van mint tudjuk, és testalkatra is a zsánerem volt. Szeretem a kicsit törékenyebb alkatú vékony, magas, (netán ne adj isten kék szemű)pasikat. Persze a többség gondolom így van ezzel. Éshát "kémia" szempontjából eléggé bejövős volt a srác.  Olyannyira, hogy eddíg életemben talán 3x fordult velem elő, hogy valakit annyira kívántam, hogy már fizikai tünetei voltak, és szó szerint éles, szúró fájdalmat éreztem a hasam alsó részénél. Hát vele is ez az eset állt fent így több órával az első csók után a nap végére.

Tehát piszok szarul voltam, olyannyira, hogy menni is alig bírtam. Nah mindegy, tövidre zárva a múltidézést, felajánlotta, hogy feljöhetek hozzá, és ad egy fájdalomcsillapítót, és hát némiképp így utólag úgy érzem, az én nyomásomra, de feltaláltunk hozzá az albérletébe, és adott egy pohár víz társaságában egy fájdalomcsillapítót. Nem árulok el túl nagy titkot, ha az este folytatását illetően már nem fogalmazok ilyen részletesen és árnyaltan, volt pár dolog, de nem is ez a lényege a történetnek. Tehát hogy, hogy nem, másnap reggel az ő ágyában ébredtem fel. És persze jó szokásomhoz híven most is késésben voltam, hiszen aznap még matek elóadásom is volt fősulin. Semmi nem volt nálam, ő segített ki egy kockás lappal meg egy tollal, hogy egyáltalán jegyzetelni tudjak. Kedves volt, aranyos, segítőkény, semmi jel nem utallt a viselkedésében a későbbiekre, szívélyesen kikísért az ajtóig, útbaigazított, majd mentem is az előadásba, gondoltam minek is búcsúszkodjunk olyan hosszasan, úgyis találkozunk még.

Megvolt a matek óra, amire persze cseppet sem tudtam odafigyelni, mert egyfolytában az előző napi események villantak fel előttem, és alig vártam hogy hazaérjek, és beszélgessek vele msn-en.

Ez meg is történt pár órával később. És hogy rövidre fogjam, közölte velem, hogy hát erősen kételyek gyötrik mind velem mind saját magával kapcsolatban, és jelen pillanatban nem tud nekem mit mondani, és lényegében a mondanivalójának a lényege az volt, hogy ő most kihátrál ebből a dologból. Amolyan derült égből villámcsapásként ért ez engem, mert semmi jele nem volt annak hogy ő az előző napot így fogja lereagálni. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Persze a szokásos legyünk barátok, meg ettől mi még ismerkedhetünk maszlag szöveget én is megkaptam, amit ilyenkor 90%-ban el szoktak játszani az udvariasabb fajták, azonban aki volt már ilyen szituban az tudja, hogy ez mennyire szokott a valóságban is realizálódni. 1-2 hétig azért, biztos ami biztos még próbálkoztam a dologgal, holott tudtam az eszemmel hogy erre szemernyi esély sincs.

Sokáig becsapva éreztem magam, úgy éreztem, mint aki előtt elhúzták a mézes madzagot, és utánna hát egy "bocs de mégse"-vel el van intézve a dolog. A történtek után még nagyjából 1 hónapig ezen rágódtam, és kerestem a miérteket, majd elhatároztam, hogy egy ilyen 1 nap erejéig tartó kis ismerkedés féleség egyszerűen nem szabad hogy ekkora hatással legyen rám, ígyhát elvágva magamtól szándékosan az utolsó kiskaput is a dologgal kapcsolatban letöröltem őt msn-ről. Érthető okokból nem voltam rá egyszerűen kiváncsi. Haragudtam rá,  és nem csak emiatt. Amikor az ember sokszor él meg ilyet szinte egymás után, akkor úgy elgondolkozik, legalábbis én. Hogy biztos bennem lehet a hiba. Biztos én kerítettem ennek az egésznek nagyobb feneket. Hiszen tudni kell, hogy ez az eset egy folyamatnak volt a vége, mely az én fél éves kapcsolatomnak a vége után kezdődött, mikor én kezdtem ismerkedni. Ekkoriban két fiú is volt, akivel hasonló körülmények között lett vége a dolognak, holott ott is sokkal többet láttam a dologba, mintsem az indokolt lett volna. És valahogy az előző két esetet is kivetítettem akkoriban erre a srácra, és így könnyebb volt lerendezni magamban, hogy milyen hülye szemét volt. Persze átértékeltem az én elbaszott dolgaimat is a szituációval kapcsolatban, és azóta sem csináltam többet ilyen őrültséget, hogy amolyan tank módjára, totál rámenősen valakit szinte magamra eröltetve kössek ki nála az ágyban. Mert nem sokkal utánna, már higgadt fejjel belegondolva az eseményekbe ez történt. És ez nagy lecke volt számomra.

Van egy közhelyes mondás, mi szerint az okos ember a más kárán tanul, a buta még a sajátján sem. Hát szerintem ez hatalmas tévedés. Mert olyan nincsen, hogy valaki a más kárából tudna tanulni. Éppen azért, mert nem érzi a saját bőrén, nem tud azonosulni teljesen a másikkal ahoz, hogy a természetes tanulási folyamat végbemehessen nála. Ez amolyan feltételes reflexként is felfogható, a klasszikus példával, miszerint ha fúvós zenekar tagjainak megmutatunk egy kettévágott citromot fellépés előtt, akkor tönkre lehet tenni vele az egész koncertet, mert elkezd beindulni a nyáltermelésük, és össze-vissza fogják köpködni a darabot. És miért? hát nem azért, mert hallottak róla, hogy a citrom az savanyú, hanem azért, mert a múltban már kóstolták, és MEGTAPASZTALTÁK hogy a citrom márpedig tényleg savanyú, ami beindítja a nyáltermelésüket.

Hát valahogy így viszonyulok én a múltam ezen részeihez mostmár. Egyszerűen meg kellett hogy éljem ezeket ahhoz, hogy az lehessek aki most vagyok. És a mában is el kell csússzak a banánhéjon ahhoz, hogy az lehessek holnap, aki még ma nem vagyok.  

A történetnek azonban még nincsen vége. történt ugyanis, hogy a múlt héten mutattam legjobb barátomnak egy internetes linket, melyben az utca emberétől kérdezték meg, hogy mi a véleménye a melegekről, és a homofóbiáról. Újfent jót derültünk az emberi butaságon és tudatlanságon persze. Olyannyira tetszett a haveromnak a riport, hogy kirakta a linket közvetlenül a neve mellé msn-re. Én meg 4-5 nappal ezelőtt meg szerettem volna megint nézni, és ahelyett, hogy a linket másoltam volna be, a linkben szereplő szavakat írtam be a keresőbe, és azt gondoltam, hogy ki fogja dobni így is azt az oldalt. És legnagyobb meglepetésemre nem dobta ki azt az oldalt, hanem teljesen más oldalakat dobott ki. Köztük a legelső helyen egy blogot. Múlt héten voltak vége a zh-imnak a fősulin, és még húsvét is volt, szal unatkoztam, és nem tudtam magammal mit kezdeni. Ígyhát jobb programot nem találva elkezdtem a blogba beleolvasni.

Olvasom olvasom az elejétől, és egy rettenetesen összezavart, magával és mindenki mással szemben is vívódó fiú történetét, lelkivillágát, első tapogatózásait, élményeit, dilemmáit hozta az első pár bejegyzés.

Igen, gondoltam, ezen valószínűleg mi hasonló sorsúak mind-mind átesünk/átestünk egyszer, tehát könnyen lehetett a dologgal azonosulni. Olvastam tovább, és egyre több minden derült ki, és egy kifejezetten mély érzésű, intelligens ember benyomását keltette a blog írója, és kiváncsivá tett mindíg a következő bejegyzés előtt.

Ahogy haladtam egyre előbbre és előbbre, egyre inkább valami motoszkálni kezdett bennem. Egyfajta amolyan tipikus dejavu-érzés, hogy mintha én ezeket a dolgokat, vagy egy részüket hallottam volna már valahol. Olvastam tovább és tovább, míg az egyik apró kis adalékból teljesen világossá nem vált, hogy márpedig kicsi a világ, és ez a srác az a srác, akivel majd' egy évvel ezelőtt ez az ominózus afférom megesett. Mondom nem hiszek a szememnek:)

Meg kell mondjam, kicsit a végére szégyelltem saját magam előtt is magamat. Hiszen ebből a blogból lényegében részben, vagy egészben válaszokat kaptam én az akkori dolgokra, hogy miért alakultak úgy ahogy alakultak, és megértettem, hogy min ment ő épp akkortájt keresztül, és hogy pont egy olyan időszakban találkoztunk mi annakidelyén, amely -mint így a blogból kiderült- teljességgel ellehetetlenített eleve mindenfajta ilyen kapcsolatot.

Nekem a lételemem, mi több az energiát adó "motorom" a folyamatos fejlődés. Úgy érzem, ezen eset kapcsán megint kicsit átléptem korábbi önmagamon, és feljebb léptem azon a bizonyos fejlődési ranglétrán, ami hiszem hogy valahol létezik. Ez az érzés végtelenül boldoggá tesz. Mert másokat megérteni, megismerni, még ha csak annyira is, amennyire ő engedi magát egy csodálatos dolog.

Máskülönben meg a történet is úgy teljes igazán, ha hozzáteszem, hogy ezt a fajta másik megismerését mint kiderült nem csak én végzem igen aktívan, lassan 10 hónapja, hanem ő is már pár hónapja, és ha lehet hinni a blogjának, akkor legalább olyan boldogsággal végzi nap mint nap ezt ő azzal az emberrel akit erre választott társául, mint én:), Ő volt mindezidáig az utolsó olyan ismerkedés az életemben, aki valami oknál fogva meghiúsult, és remélem az is marad, mert 10 hónap alatt sem untam meg kicsit sem a másik megismerését az én (amúgy megjegyzem szintén magas, vékony, törékeny alkatú, és mit ad isten kékszemű) végtelenül imádnivaló párommal, akit minden eddíginél jobban szeretek, és bizros vagyok benne, hogy a másik srác is így van az ő társával................